Business Store Károsultak Lapja

Közösségformáló honlap. Káreseményt elszenvedett ügyfelek részére.


Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek! Én vagyok a ti Uratok, Istenetek, Mennyei Atyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma a III. parancsról lesz szó: „Az Úr napját szenteld meg!”

A Szentírásban olvashatjátok: „Isten a 7. napon befejezte művét, amit alkotott. A 7. napon megpihent…  Isten megáldotta és megszentelte a 7. napot…” teremtés2

Ha Én az Isten, a hetedik napot pihenésre használtam, akkor ti is kövessetek Engem, engedelmeskedjetek Nekem és a Vasárnapot, az Úr napját szenteljétek meg! Most elmondom, hogy -e parancs teljesítése számotokra milyen kötelességekkel jár.

Az első kötelesség a szentmisén való részvétel vasárnap, de ha körülményeitek engedik, naponta. Szent Fiammal együtt nagy szeretettel várlak benneteket a Házamba. A szentmise a leghasznosabb időtöltés életetekben, mert lelketek bőséges kegyelmet kap alatta. Aki még a vasárnapi szentmise látogatásnak se tesz eleget, az egészen eltávolodik tőlem. Egyesek így mentegetőznek: „Ha Isten mindenütt jelen van: a természetben, a lakóházakban, az utcán, akkor miért kell, hogy miért kell nekem a templomban meglátogatni? Az igaz, hogy mindent betöltök, és mindenütt ott vagyok, de Szent Fiam, Jézus Krisztus áldozata csak a szentmisén újul meg és kegyelmeimet ott tudom a leghatásosabban kiosztani. Egy példán keresztül szeretném bemutatni nektek, milyen károkat okoz a lélekben a templomba járás elhanyagolása. Nagyon közeli esetet mutatok be nektek, az előttetek álló Éva esetét. Mikor férjhez ment és idekerült Kadarkútra, a kommunista vezetők olyan erőszakosan üldözték a vallásos pedagógusokat, hogy itt nem lehetett templomba járnia. Csak akkor jutott szentmiséhez, ha hazament látogatóba Budapestre a szüleihez. Belevetette magát a sokrétű iskolai munkába, az itthoni háztartásba és saját 3 gyermeke nevelésébe. 6 hosszú év alatt lassan egészen megfeledkezett a lelkéről és Rólam. Csak akkor jutottam eszébe, ha bajban volt. Megszántam őt ebben a közömbös állapotban, és jött egy Karácsony. A fenyőfa alatt férje és gyermekei előtt belesült a Miatyánkba. Sírva fakadt. Elhatározta, hogy jogosítványt szerez, vesznek egy autót, és minden vasárnap viszi Szentmisére a családját az 5. faluban. Ettől kezdve rendbejött a lelke. Ennyit számít a vasárnapi templomba-járás.

Drága Gyermekeim! Ti, akik rendszeresen gyakoroljátok vallásotokat, mondogassátok a nem templomba járó családtagjaitoknak, rokonaitoknak, szomszédaitoknak, hogy vegyék komolyan a vasárnapi szentmisét, amely egyrészt Jézus Uratok megújuló keresztáldozata, másrészt Feltámadásának és Győzelmének ünnepe. Ne teljen el vasárnap szentmise nélkül.

E paranccsal kapcsolatban másik kötelesség a nehéz munkától való tartózkodás. Ide tartozik a kerti munka, a mosás, vasalás, építkezési munkák, meszelés, favágás, nagytakarítás stb. vasárnap csak annyit szabad dolgoznotok, amennyi a család kiszolgálásához kell. ezt a napot Nekem, Isteneteknek kellene szentelni és családtagjaitoknak. Ó, milyen keveset kérek Én teremtményeimtől: egyetlen órát a hét napból, a vasárnapi szentmisét, és ezt sem kapom meg. Ezen a napon végre együtt lehetnek a szülők a gyermekekkel: közös ebéd, játék, kirándulás, kimerítő beszélgetések. De sok helyen sajnos még vasárnap is beleszól a családi együttlétbe a véget-hosszat nem érő TV-nézés, internetezés, számítógépes játékok. Hogyan lehet egymástól elszigetelten ünnepelni az Úr napját? Ha még ezt a napot sem töltik együtt, elhidegülnek egymástól a családtagok, és nem érzik a különbséget a szürke hétköznapok és a vasárnap között.

Ez a III. parancs, hogy „az Úr napját szenteld meg”, hasznos minden ember számára, mert egyaránt szolgálja a testet, és a lelket. Vizsgáljuk meg, hogyan!


  • Az elfáradt testnek szüksége van a pihenésre. Az igavonó állatokat is pihentetjük a nehéz munka után. A földi is pihen azokban a hónapokban, mikor nincs bevetve, táplálkozik a sókkal, amit az esőből vagy a föld mélyéből kap. Az évelő virágok is pihennek, a lombhullató fák is. Csak az embernek nem járna pihenés?
  • Vasárnap bontakozik ki jobban az emberek között afelebaráti szeretet: összejönnek a testvérek és hozzák gyermekeiket, házastársukat. A nagyszülők végre találkoznak az unokáikkal. Ilyenkor a jó barátok is összejönnek. Most alkalom nyílik kifelé is jót tenni: meglátogatni egy beteget vagy egy magányos, szomorú öreget, hiszen nem hajt a munka, van egy kis szabadidő.
  • A III. parancs az erkölcsi gondolkodást is formálja. Aki helyesen értelmezi az előírt vasárnapi pihenést, az mértéktartó benne. Nem heverészik, lustálkodik egész nap, nem paráználkodik, és nem részegeskedik. Nem azon töri a fejét, hogy a jövő héten, hogyan tudja becsapni, kihasználni jobban munkatársát, ügyfelét vagy a vevőt, hanem megvizsgálja lelkiismeretét, hogy az eltelt héten milyen bűnöket, hibákat követett el és mélyen megbánja. Tehát hazug képmutatás a III. parancs szerinti olyan testi pihenés, amelyhez nem társul bensőséges, lelki megszentelő tevékenység, helyes önvizsgálat és komoly elhatározás, hogy a következő héten jobban fog viselkedni.
  • A III. parancs, hogy „az Úr napját szenteld meg!” alelket is szolgálja. Felhívja a figyelmeteket arra, hogy az a nap Enyém, a ti leghatalmasabb Uratoké. Legalább ezt az egy napot ajándékozzátok Nekem a hat fárasztó nap után. Köszönjétek meg, hogy erőt adtam az elmúlt heti munkához és kérjetek kitartást és egészséget az előttetek álló hétre. Mint ahogy a gyermek egyheti egész napos tábor után hazatérve boldogan szalad szülei ölelő karjába, úgy siessetek Házamba és mondjátok Nekem nagy-nagy örömmel: Édes, jó Atyám! Megjöttem az egész heti munkából. Ma egész nap a Tiéd leszek. Erre Én kitárom a karjaimat, átölellek és megcsókollak titeket, csak ezt ti nem láthatjátok. Csak a szívetekkel érezhetitek, mert teletöltöm lángoló Isten-szeretettel. Ezzel kölcsönösen bearanyozzuk egymásnak a vasárnapot.


Ezután vizsgáljuk meg, hogy az emberek többsége miért nem jár szentmisére. Ennek többféle oka van. Az egyik a közömbösség, hitetlenség és kételkedés. Aki nem hisz Bennem, az üres időtöltésnek tartja a misét. Az emberek is így vannak egymással: akit nem szeretnek, és nem hisznek benne, azzal miért is barátkoznának? Miért látogatnák meg? Aki nem tudja elhinni, hogy Szent Fiam valóságosan jelen van az Oltáriszentségben, az természetesen nem megy Szentmisére, mert hazugnak tartja az egész szertartást.

Vannak, akik a hiányos nevelés miatt nem járnak templomba, szüleiktől is ezt látták. Nem szoktak hozzá, így nincs is hiányérzetük.

Sok embert egyszerűen a lustaság, a kényelemszeretet tart vissza. Könnyebb otthon heverészni a TV előtt, mint szépen ünneplőbe öltözni.

Másokat a munka. Egész héten hajszolja a pénzt, dupla állást vállal, alaposan kifárad, s minden házimunka: porszívózás, mosás, kert vasárnapra marad.

Van olyan ember, akit a plébánosa egyénisége vagy emberi gyengeségei tartanak vissza. Gyermekeim a pap is ember. Hogy mennyire szentéletű egy pap, mindenekelőtt az egyházközség embereitől függ. A közösség segítheti őt imáival, azzal, hogy megbecsüléssel, tisztelettel viszonyul hozzá és támogatásáról biztosítja. Tudjátok, Gyermekeim, ha a pap vét, nemcsak ő felel a vétkéért, hanem a hívek is, mert nem imádkoztak érte, nem hoztak áldozatokat érte. Ha ellenszenves a miséző pap, attól még el lehet menni a szentmisére, mert saját lelketek érdekében mentek templomba, nem a papért.

Egyes asszonyok azzal indokolják, hogy nem mennek misére, hogy főzni kell a családra. Ez nem mentség. Előző este is meg lehet főzni, vagy korán reggel.

Mióta Egyházam újításként bevezette a szombatot, hogy vasárnap helyett akkor is lehet szentmisére járni elfogadható indok esetén, azóta ez sokan félreértik: szabad a vasárnapjuk, elmehetnének a templomba, mégis önkéntesen a szombat estét választják. Nem helyes. Ez esetben vétenek a III. parancs ellen.

Drága engesztelő Gyermekeim! Kimerítettük e paranccsal kapcsolatos témát. Sajnos nem hallhatták azok, akiknek e területén súlyos mulasztásaik vannak. Ti, legbuzgóbb Gyermekeim, akik még hétköznap is Velem vagytok Házamban, adjátok tovább másoknak tanításomat, hogy még időben megfeleljenek fontos elvárásomnak, hogy az „Úr napját szenteld meg!” Én, szerető Atyátok a megbocsátásra mindig készen állok. Ha megbánják és meggyónják a vasárnapi szentmise-mulasztást, ha komolyan elhatározzák, hogy ezután az Úr napját megszentelik, akkor őket is Szívemre ölelem.

Megáldalak titeket a Hozzám való hűség lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Forrás :Ackermann Éva néni naplója





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Mindent az állattartásról!

► Soha ne szégyelld a egy-egy állatod jobb barátod mint valameik ember ismerősöd!

allattarasrol.hupont.hu

3. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

4. Fűkaszálás, fűnyírás Budapest, Pest megye

► Fűkaszálás, fűnyírás Budapesten és Pest megyében 06 70 410-7499

funyiras-fukaszalas.hupont.hu

5. ♥♥♥horse♥♥♥

► zene állatok gitár vicc stb.

regina.hupont.hu

6. Gépi földmunka, alapásás. Minikotró Bobcat BÉRELHETŐ! Zala megye!

► Minikotróval földmunkát vállalok pl. csatorna bekötés, víz bekötés, alap.-pince ásás, tereprendezés, beton törést stb.

minkotrozala.hupont.hu

7. Gyönyörű állatok

► Itt mindent meg találsz az állatokról

gyonyoruallatok.hupont.hu

8. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

9. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

es-szencia.hupont.hu

10. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

11. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

12. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. Töri vázlatok

► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...

tori-vazlat.hupont.hu

15. namegirlboy

► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.

emo-emberek.hupont.hu

16. INGYENES-HONLAPKÉSZÍTÉS.HU

► Sziasztok!!!Ez az oldi a híres Selena Gomezzel foglalkozik!!!Mindent megtalálsz róla!!Jo keresgélést!!

selenagomezforever.hupont.hu

17. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

18. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

19. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

20. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

21. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

22. Vizeli Antal EV

► Kandallók, Kémények,Cserépkályhák,Tömeg kályhák, családi házak komplett kivitelezése, szigetelés, térkövezés

tonerbau.hupont.hu

23. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

24. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

25. My Chemical Romance a rock együttes

► Hali MCR és Rock rajongók, elpusztíthatatlan rockerek!!! Harcoljatok, a rock nem halhat meg!!! SOHA!!!

mychemicalromance.hupont.hu

26. Biró gumiszerviz Sopron

► Gumi szerelés, kiegyensúlyozás, defekt javítás, motorgumi szerelés, TPMS diagnosztika,szélvédő javítás, lámpabura polírozás

birogumi.hupont.hu

27. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

28. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

29. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

30. Harmatcsepp Családi Napközi

► A külvilágra nyitott, önálló és szabadon gondolkodó, testileg, lelkileg egészséges gyermekekért

harmatcsepp.hupont.hu

31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

balatonszepezdinyaralo.hupont.hu

33. A Disney Csatorna sztárjai

► Ez a honlap azoknak lett létrehozva,akik szeretik a Disney Csatorna sztárjait:Selena Gomezt,Miley Cyrus-t,A H2O-ból Emma Cleo és Rikki kalandjait...stb.Nézz körül,hátha találsz valami érdekeset!!

pvivi.hupont.hu

34. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

35. Horse Racing Sport Betting

► Our horse racing results page provides a comprehensive results service from all corners of the globe, with meeting from Hong Kong, India, Japan, Singapore, and the UAE all covered.

janebraun.hupont.hu

36. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

37. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

38. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

39. Pankráció , a nyers erő !

► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!

wwepankracio.hupont.hu

40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lukacsimedia.hupont.hu

41. Konténer rendelés Budapest

► KONTÉNER RENDELÉS - KONTÉNERES SITTSZÁLLÍTÁS BUDAPEST Szabaduljon meg könnyedén a felesleges hulladéktól +36 30 911 0781

sittkontener.hupont.hu

42. Üdv Henácska weboldalán!

► Szép állapotú használruhák kicsiknek és nagyoknak

henacskaruhashopja.hupont.hu

43. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

automiskaklinika.hupont.hu

45. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

46. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

47. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

48. YU-GI-OH HUNGARY

► YU-GI-OH KÁRTYÁK NARUTÓVAL,ÉS A KÜLÖNFÉLE ANIMÉKKAL

ygohu.hupont.hu

49. Petróleumfőzők és Lámpák

► Régi kempingfőzők és Petróleumlámpák otthona.

petrofor.hupont.hu

50. ♥ Csajszy-k oldala ♥

► ♥ Üdv a Csajok oldalán! Légy a csapat tagja! ♥

csajszy-k.hupont.hu

51. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

52. I♥Vampire Knight

► "Akaku akaku akaku yurete,Yume no yume no hate e Vörösen, vörösen, vörösen remegő,álmok, álmok mezsgyéjén…"

vampireknightfan.hupont.hu

53. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

54. Kisvirág-bolt

► Minden ami virág! Csokrok, cserepes virágok, sírcsokrok, egyedi elképzelések megvalósítása!

kisvirag.hupont.hu

55. Trabantok

► "Aki Trabit látni akar ide jöjjön még"

trabi.hupont.hu

56. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

57. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

codyundzack.hupont.hu

59. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

60. ~TOKIO HOTEL~

► Üdvözöllek a tokioh.hupont.hu honlapján! Itt mindent megtalálsz a Tokio Hotelről. Friss hírek, galéria, legfontosabb tudnivalók, interjúk és videók várnak. Érezd jól magad! Utoljára frissítve:2012.04.11.

tokioh.hupont.hu

61. nomad.hupont.hu

► Migration for creating another world

nomad.hupont.hu

62. RomStardoll

► ♥♥♥Udvozollek Romania leghiresebb es legnezetebb stardoll honlapjan! Itt egy csomo ingyen stardoll cuccot stardoll hireket talalhatsz! Az oldal folyamatos fejlesztes alatt all es minden nap uj dolgokat talalhatsz rajta! ....gyere maskor is ♥♥♥

ingyenstardollcuccok.hupont.hu

63. Távirányítók szinte minden típushoz garanciával Szeged Csongrádi sgt.98

► Minőségi távirányítók készítése és árusítása postával is.Márkás és kevésbé ismert készülékekhez 30 414-4565

taviranyito-szeged.hupont.hu

64. Sharon képtára

► Saját készításű képeim, képeslapjaim. Ingyenes képeslapküldési lehetőség.

sharon.hupont.hu

65. BEMER FIZIKAI ÉRTERÁPIA bemutatása,konzultáció az Inspirál Stúdióban.

► Budapest, Páva utca 6. Ismerje meg a BEMER JÓTÉKONY HATÁSÁT, amely egy innovatív megoldás, segíthet megőrizni és visszaállítani a fiatalság energiáját, javítja a vérkeringést, fokozza az energiaszintet, gyorsítja a regenerációt.

doramasszazs.hupont.hu

66. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

67. linkcsere, bannercsere oldal

► Linkcsere és bannercsere azoknak, akik weboldalukat látogatottá szeretnék tenni linkcsere, bannercsere alkalmazásával

linkcsere-bannercsere.hupont.hu

68. TÖMLŐ VÁSÁRLÁS - ÓRIÁSI KÍNÁLAT - VERHETETLEN ÁRAK

► Locsolótömlő, csavarodásmentes tömlő, csepegtető tömlő, víztiszta tömlő, izzadó tömlő, ipari tömlő, szívó tömlő, nagynyomású tömlő, permetező tömlő

tomlo.hupont.hu

69. ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG, ÁLLÁSKÖNNYÍTŐ GUMISZŐNYEG

► Ha nem megrázó élményeket akar, akkor a megoldás ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG !

elektromos-szigetelogumi.hupont.hu

70. Szoptatás, mellszívó, Szoptatás Medela mellszívó, Szoptatás Avent mellszívó

► Elengedhetetlen eszköz a mellszívó,hiszen az anyatej a legfontosabb táplálék a baba számára.

szoptatas.hupont.hu

71. Ganoderma (pecsétviaszgomba) a természet ajándéka!

► El tudod, képzelni azt az érzést mikor megiszod reggel a kávédat és nem megy szét tőle a gyomrod és még a vérnyomásod sem szökik az egekbe? Garantáltan élvezni fogod a DXN kávé csodálatos íz világát mely magával ragad, erőteljes és egészséges!

brigikave.hupont.hu

72. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

73. maiteperroni-fanok.hupont.hu

► Szia!Remélem tetszik az oldalam és nagyon jó szórakozást kívánok

maiteperroni-fanok.hupont.hu

74. FODRÁSZ HÁZHOZ MEGY.OLCSÓN DOLGOZOM BUDAPEST TERÜLE TÉN TEL

► 06 70 771-3049 Hajhosszabbítás olcsón!Otthonodban!

fodraszhazhoz.hupont.hu

75. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja

► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )

esmtkhoki.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 1
Heti: 16
Havi: 193
Össz.: 58 333

Látogatottság növelés
Oldal: III. Parancsolat az Ur napjat szenteld meg
Business Store Károsultak Lapja - © 2008 - 2025 - businesstorekarosultak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »