Business Store Károsultak Lapja

Közösségformáló honlap. Káreseményt elszenvedett ügyfelek részére.

A klasszikus lehetőség. Borzong maga a bejelentő. Az adós is. Miért? Mert mindennek vége...Ezt mindkét fél tudja. Homályos rendőrségi szoba. Finom cigaretta, kávészag terjeng. A bejelentőnek akkor különösen rossz, ha volt a másik fél helyzetében, vagy tanú volt. Hát igen mindenkinek volt  rendőrségi élménye már életében egyszer. Na de már jön is a százados. Nem túl bizalom gerjesztő arccal megkérdezi mi a probléma. Előszedjük a reklámszatyorból a korábbi Céges megszüntető végzést. Ezzel a céggel van probléma. Nem fizet.  Hónapok óta. Erre azt mondja polgári ügy. Erre azt kell mondani, hogy gazdasági bűncselekmény. A pénzem nincs meg. Engedélyt nem adtam, hogy harmadik személynek odaadják. Nyilatkozatot nem adott ki a cég nekem személy szerint, hogy a pénzem hol van. A rendőrség rá fog csattani az ügyre. Miért? Statisztika: porszem került nyáron a gépezetbe a megszüntető végzés miatt.  Ez a legrosszabb eset, ha meglátják a megszüntető végzést szerintem, akkor a százados is megenyhül. Kávé cigi stb stb. És máris készül is a jegyzőkönyv. Felveszik az adatokat. Azt mondjuk, hogy az adatokat titkosan kezeljék. Polgári jogi igényt a büntetőeljárás során kivánunk érvényesíteni a büntetőeljárás megindul. Adják szánkba a szavakat. A  végén aláírások. Ha kimegyünk könnyebbek leszünk, mint egy fogászati kezelés után. Mivel számolhatunk? Igen ez a legrosszabb még párszor behívnak, esetleg szembesítenek minket a Főnök Úrral. A bejelentés azonban titkos. A cég "önkéntesei" égre földre keresik az embert. De nem találják. Igazgató Úr közread egy közleményt, hogy nem adja fel és szembeszáll mindenkivel. És szégyelheti magát a bejelntő. Én meg azt mondom ne szégyellje. Ez van el kell tudni fogadni azt az álláspontot, hogy vége. Több millió forint tartozast az igazgató Úr mások behúzásával tud csak elérni ez nem etikus. Magam nem fogom hibáztatni aki bejelenti. Ez van. Ő is ember. Azoknak akik nem értik meg azoknak meg azt mondom ébresztő fel. Nincs miből fizetni. Lehet menni keresni az embert. Meg lehet találni.  Lehet vele csúnyán beszélni. Hiszen meghalt minden remény. De ahol meghal a remény ott van mindig új lehetőség. Persze tudom megy a szoveg, hogy az áramot a hitelemet miből fizetem ki b...meg? Miből adok a gyereknek enni?....stb stb. Ezeknek azt üzenem ki birták valahogy 8 hónapig...Volt valahogy...ez előtt és ez      után is lesz valahogy. Az Úr mindig hozz lehetőségeket csak élni kell vele. Ahogy eddig is volt valahogy ez után is lesz valahogy. Láttam embereket zuhanni és felemelkedni ismerünk sztorikat. Aztán feltehetjük nyugodtan magunknak és őszintén a nagy kérdést. Miért voltam akkora barom, hogy ide fektettem be a kis pénzem? Miért nem gyerekre? Saját magam vagy családom  taníttatására vagy élelmiszerre? A válasz mindig az, hogy ez ajánlotta és azt mondta tutti.Ha nagyon a lelkünk mélyére nézzünk akkor a kapzsiság jön ki. De mert hibáztunk ne merjük saját hibáinkat másokra kivetíteni. Így van nincs többé iroda csörgetés, kávé ivás az irodában, telefon, személyes, webkonferencia beszélgetés a főnökkel a partnerekkel. Hölgyeim  és Uraim akkor mi van. Fel kell állni a karosszékből és munkát kell nézni. De azért mert valaki bejelenti a rendőrségre az eseményeket hibáztatni nem lehet. Mire számíthatnak a sértettek Ingyenes polgári jogi eljárásra. Ingyenes igény érvényesítésre...Melyből nagy valószínűséggel szinte semmi sem fog befolyni...Adós mire számithat:...Szerintem mindenki tudja...Én melyik típusú ember vagyok? Lustábbik. Polgári peres eljárást választom. Nem vagyok Magyarországon. Megbocsátottam egy szigorú büntetéssel szerintem nem sokra megyünk. Nem szeretem a hivatalokat.  A bíróságot igen. Ott döntenek. Ha szép lassan is, de döntenek. Hogy hogyan a következő fejezetben megmondom. 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Mindent az állattartásról!

► Soha ne szégyelld a egy-egy állatod jobb barátod mint valameik ember ismerősöd!

allattarasrol.hupont.hu

3. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

4. Fűkaszálás, fűnyírás Budapest, Pest megye

► Fűkaszálás, fűnyírás Budapesten és Pest megyében 06 70 410-7499

funyiras-fukaszalas.hupont.hu

5. ♥♥♥horse♥♥♥

► zene állatok gitár vicc stb.

regina.hupont.hu

6. Gépi földmunka, alapásás. Minikotró Bobcat BÉRELHETŐ! Zala megye!

► Minikotróval földmunkát vállalok pl. csatorna bekötés, víz bekötés, alap.-pince ásás, tereprendezés, beton törést stb.

minkotrozala.hupont.hu

7. Gyönyörű állatok

► Itt mindent meg találsz az állatokról

gyonyoruallatok.hupont.hu

8. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

9. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

es-szencia.hupont.hu

10. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

11. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

12. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. Töri vázlatok

► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...

tori-vazlat.hupont.hu

15. namegirlboy

► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.

emo-emberek.hupont.hu

16. INGYENES-HONLAPKÉSZÍTÉS.HU

► Sziasztok!!!Ez az oldi a híres Selena Gomezzel foglalkozik!!!Mindent megtalálsz róla!!Jo keresgélést!!

selenagomezforever.hupont.hu

17. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

18. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

19. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

20. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

21. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

22. Vizeli Antal EV

► Kandallók, Kémények,Cserépkályhák,Tömeg kályhák, családi házak komplett kivitelezése, szigetelés, térkövezés

tonerbau.hupont.hu

23. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

24. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

25. My Chemical Romance a rock együttes

► Hali MCR és Rock rajongók, elpusztíthatatlan rockerek!!! Harcoljatok, a rock nem halhat meg!!! SOHA!!!

mychemicalromance.hupont.hu

26. Biró gumiszerviz Sopron

► Gumi szerelés, kiegyensúlyozás, defekt javítás, motorgumi szerelés, TPMS diagnosztika,szélvédő javítás, lámpabura polírozás

birogumi.hupont.hu

27. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

28. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

29. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

30. Harmatcsepp Családi Napközi

► A külvilágra nyitott, önálló és szabadon gondolkodó, testileg, lelkileg egészséges gyermekekért

harmatcsepp.hupont.hu

31. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

balatonszepezdinyaralo.hupont.hu

33. A Disney Csatorna sztárjai

► Ez a honlap azoknak lett létrehozva,akik szeretik a Disney Csatorna sztárjait:Selena Gomezt,Miley Cyrus-t,A H2O-ból Emma Cleo és Rikki kalandjait...stb.Nézz körül,hátha találsz valami érdekeset!!

pvivi.hupont.hu

34. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

35. Horse Racing Sport Betting

► Our horse racing results page provides a comprehensive results service from all corners of the globe, with meeting from Hong Kong, India, Japan, Singapore, and the UAE all covered.

janebraun.hupont.hu

36. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

37. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

38. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

39. Pankráció , a nyers erő !

► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!

wwepankracio.hupont.hu

40. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lukacsimedia.hupont.hu

41. Konténer rendelés Budapest

► KONTÉNER RENDELÉS - KONTÉNERES SITTSZÁLLÍTÁS BUDAPEST Szabaduljon meg könnyedén a felesleges hulladéktól +36 30 911 0781

sittkontener.hupont.hu

42. Üdv Henácska weboldalán!

► Szép állapotú használruhák kicsiknek és nagyoknak

henacskaruhashopja.hupont.hu

43. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

automiskaklinika.hupont.hu

45. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

46. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

47. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

48. YU-GI-OH HUNGARY

► YU-GI-OH KÁRTYÁK NARUTÓVAL,ÉS A KÜLÖNFÉLE ANIMÉKKAL

ygohu.hupont.hu

49. Petróleumfőzők és Lámpák

► Régi kempingfőzők és Petróleumlámpák otthona.

petrofor.hupont.hu

50. ♥ Csajszy-k oldala ♥

► ♥ Üdv a Csajok oldalán! Légy a csapat tagja! ♥

csajszy-k.hupont.hu

51. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

52. I♥Vampire Knight

► "Akaku akaku akaku yurete,Yume no yume no hate e Vörösen, vörösen, vörösen remegő,álmok, álmok mezsgyéjén…"

vampireknightfan.hupont.hu

53. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

54. Kisvirág-bolt

► Minden ami virág! Csokrok, cserepes virágok, sírcsokrok, egyedi elképzelések megvalósítása!

kisvirag.hupont.hu

55. Trabantok

► "Aki Trabit látni akar ide jöjjön még"

trabi.hupont.hu

56. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

57. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

codyundzack.hupont.hu

59. Kinder tojás játék gyűjtemény

► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection

kindercollection.hupont.hu

60. ~TOKIO HOTEL~

► Üdvözöllek a tokioh.hupont.hu honlapján! Itt mindent megtalálsz a Tokio Hotelről. Friss hírek, galéria, legfontosabb tudnivalók, interjúk és videók várnak. Érezd jól magad! Utoljára frissítve:2012.04.11.

tokioh.hupont.hu

61. nomad.hupont.hu

► Migration for creating another world

nomad.hupont.hu

62. RomStardoll

► ♥♥♥Udvozollek Romania leghiresebb es legnezetebb stardoll honlapjan! Itt egy csomo ingyen stardoll cuccot stardoll hireket talalhatsz! Az oldal folyamatos fejlesztes alatt all es minden nap uj dolgokat talalhatsz rajta! ....gyere maskor is ♥♥♥

ingyenstardollcuccok.hupont.hu

63. Távirányítók szinte minden típushoz garanciával Szeged Csongrádi sgt.98

► Minőségi távirányítók készítése és árusítása postával is.Márkás és kevésbé ismert készülékekhez 30 414-4565

taviranyito-szeged.hupont.hu

64. Sharon képtára

► Saját készításű képeim, képeslapjaim. Ingyenes képeslapküldési lehetőség.

sharon.hupont.hu

65. BEMER FIZIKAI ÉRTERÁPIA bemutatása,konzultáció az Inspirál Stúdióban.

► Budapest, Páva utca 6. Ismerje meg a BEMER JÓTÉKONY HATÁSÁT, amely egy innovatív megoldás, segíthet megőrizni és visszaállítani a fiatalság energiáját, javítja a vérkeringést, fokozza az energiaszintet, gyorsítja a regenerációt.

doramasszazs.hupont.hu

66. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

67. linkcsere, bannercsere oldal

► Linkcsere és bannercsere azoknak, akik weboldalukat látogatottá szeretnék tenni linkcsere, bannercsere alkalmazásával

linkcsere-bannercsere.hupont.hu

68. TÖMLŐ VÁSÁRLÁS - ÓRIÁSI KÍNÁLAT - VERHETETLEN ÁRAK

► Locsolótömlő, csavarodásmentes tömlő, csepegtető tömlő, víztiszta tömlő, izzadó tömlő, ipari tömlő, szívó tömlő, nagynyomású tömlő, permetező tömlő

tomlo.hupont.hu

69. ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG, ÁLLÁSKÖNNYÍTŐ GUMISZŐNYEG

► Ha nem megrázó élményeket akar, akkor a megoldás ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG !

elektromos-szigetelogumi.hupont.hu

70. Szoptatás, mellszívó, Szoptatás Medela mellszívó, Szoptatás Avent mellszívó

► Elengedhetetlen eszköz a mellszívó,hiszen az anyatej a legfontosabb táplálék a baba számára.

szoptatas.hupont.hu

71. Ganoderma (pecsétviaszgomba) a természet ajándéka!

► El tudod, képzelni azt az érzést mikor megiszod reggel a kávédat és nem megy szét tőle a gyomrod és még a vérnyomásod sem szökik az egekbe? Garantáltan élvezni fogod a DXN kávé csodálatos íz világát mely magával ragad, erőteljes és egészséges!

brigikave.hupont.hu

72. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

73. maiteperroni-fanok.hupont.hu

► Szia!Remélem tetszik az oldalam és nagyon jó szórakozást kívánok

maiteperroni-fanok.hupont.hu

74. FODRÁSZ HÁZHOZ MEGY.OLCSÓN DOLGOZOM BUDAPEST TERÜLE TÉN TEL

► 06 70 771-3049 Hajhosszabbítás olcsón!Otthonodban!

fodraszhazhoz.hupont.hu

75. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja

► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )

esmtkhoki.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 1
Heti: 12
Havi: 189
Össz.: 58 329

Látogatottság növelés
Oldal: Büntetőeljárás  következményei
Business Store Károsultak Lapja - © 2008 - 2025 - businesstorekarosultak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »