Az Isten, a Könyörületes, az Irgalmas nevében.
Minden dicsőség Allahnak, az univerzum urának, és béke és áldás mesterünknek és prófétánknak, Mohamednek. Béke legyen vele, és tiszta házán, nemes társain és minden isteni hírvivőn.
“Ó Isten! Mielőbb hozd el al-Mahdi Imám érkezését, és adj neki jó egészséget és győzelmet. Tégy mindnyájunkat követőivé, és mindazokat is, akik az igazságossága mellett állnak.”
Elnök úr, Ő Excellenciái, Hölgyeim és Uraim!
Hálás vagyok a mindenható Allahnak, aki ismét megadta nekem a lehetőséget, hogy megjelenjek eme világgyűlésen. Örömmel fejezem ki őszinte köszönetemet Őexcellenciájának, Joseph Deissnek, a 65. gyűlés elnökének hatalmas fáradozásáért az elnöksége alatt. Őexcellenciájának Nasszír Abdullaziz Al-Nasszernek is szeretnék gratulálni az ENSZ 66. közgyűlésének éves találkozó ülés elnökségére megválasztásához, és sok sikert kívánok neki.
Hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy tisztelettel adózzak mindazoknak, akik tavaly elveszítették az életük, különösképp a tragikus szomáliai éhínség és a pusztító pakisztáni árvíz áldozatainak. Mindenkit arra buzdítok, hogy növeljék segítségüket és segélyeiket ezen országok érintett népességének.
Az elmúlt évek során globális problémákról beszéltem, és a jelenleg fennálló nemzetközi rend alapvető változásának szükségességéről.
Ma, a nemzetközi fejleményeket figyelembe véve, megpróbálom kielemezni a jelenlegi helyzetet egy más nézőpontból.
Az, ahogy mindnyájan ismerik az emberi lények uralmát és felsőbbrendűségét más teremtmények felett a természetét illetően alapjaitól hamis. Az igazság az, hogy az emberlét egy isteni ajándék, és a szentlélek testetöltése, mint:
Hit Istenben, aki a világegyetem örökkönvaló tervezője és teremtője;
Részvét mutatása mások iránt, nagylelkűség, igazság keresés, és tisztesség mind a szavakban, mind a tettekben;
A magasztosság keresése, hogy a tökéletesség csúcsait érhessük el, és a törekvés az egyén anyagi és lelki fejlődésére, valamint vágy a szabadság megvalósítása iránt;
Az elnyomás, a romlottság és diszkrimináció elutasítása és ezzel szemben az elnyomottak támogatása;
Boldogság, és tartós jólét és biztonság keresése mindenki számára;
Mindezek csupán néhány példája a közös isteni és emberi vonásoknak, amiket tisztán felismerhetünk az emberi lények történelmi törekvései közt, és ami keresését a művészeti és irodalmi örökségünk is tükrözi mind prózában és költészetben, mind az emberi lények szocio-kulturális és politikai mozgalmiban a történelem során.
Minden isteni próféta és szociális reformer ilyen a helyes úton járásra hívta az embereket;
Isten méltóságot adott az emberiségnek, hogy az Ő szerepének örökébe léphessen az a Földön.
Kedves Kollégák, és barátok:
Teljesen nyilvánvaló, hogy történelmi eredményeink ellenére – beleértve az ENSZ létrehozását is, ami a szabad elméjű és igazságkereső emberek fáradhatatlan harcának valamint a nemzetközi együttműködésnek eredménye – az emberi társadalmak még messze vannak nemes vágyaik és céljaik beteljesítésétől.
A világ legtöbb nemzete elégedetlen a jelenlegi nemzetközi helyzettel.
Az általános törekvés és vágy a béke, haladás, testvériség ellenére a háborúk, tömegmészárlások, tömeges szegénység és társadalmi-gazdasági és politikai krízisek továbbra is sértik nemzetek jogait és szuverenitását, javíthatatlan károkat hagyva maguk után szerte a világban.
Körülbelül 3 milliárd ember él világszerte napi 2.5 dollárnál kevesebből, és egymilliárdnál több ember él csupán napi egyetlen elégséges étkezés nélkül.
A világ lakosságának legszegényebb 45%-a az összbevételek csupán 5%-án osztozik, míg a világ bevételeinek 75%-án leggazdagabb 20% osztozik.
Több mint húszezer ártatlan és nyomorgó gyermek hal meg minden nap a világban szegénység miatt.
Az Amerikai Egyesült Államokban a pénzügyi erőforrások 80%-át a népesség 10%-a birtokolja, míg a fennmaradó 20% jut a népesség 90%-ának.
Mik az okai ezen egyenlőtlenségeknek? Hogyan orvosolható ezen igazságtalanság?
Azok, akik a világ gazdasági központjai uralják és üzemeltetik, az emberek vallás utáni vágyát és az isteni próféták útjának követését, vagy a nemzetek gyengeségét okolják, vagy egyének bizonyos csoportjainak rossz teljesítményét hibáztatják. Azt állítják, hogy csakis az ő nézeteik, megközelítéseik és receptjeik menthetik meg az emberiséget és a világ gazdaságát.
Kedves Kollégák és barátok
Nem gondoljátok, hogy a problémák gyökerét a fennálő nemzetközi rendben, vagy a világ irányításnak módjában kell keresni?
Szeretném kedves figyelmük felhívni a következő kérdésekre:
Kik raboltak el több tízmillió embert otthonaiból Afrikából, és a világ más részeiből, a rabszolgaság sötét korszakában, a materialista kapzsiság áldozataivá téve őket?
Kik vetették ki a kolonizáció hálóját négy évszázadra a világra? Kik szálltak meg földeket, és rabolták ki más nemzetek erőforrásait, pusztították tehetségeiket, és idegenítették el nyelveiket, kultúrájuk és önazonosságukat nemzetektől?
Kik robbantották ki az első és második világháborúkat, amelyek hetvenmillió holtat és többmillió sebesültet és otthontalant hagytak maguk után? Kik szítottak háborút a Koreai félszigeten és Vietnamban?
Kik sújtották a palesztin népet, és a régió országait megtévesztés és képmutatás által a cionisták hatvan éve tartó háborújával, hajléktalansággal, terrorral és tömegmészárlással?
Kik állítottak fel, és támogattak katonai diktatúrákat és totalitárius rezsimeket Ázsia, Afrika és Latin-Amerika-szerte?
Kik használták az atombombát védtelen emberek ellen, és halmoztak fel többezer robbanófejet arzenáljukban?
Mely gazdaságok alapulnak hadviselésen és fegyvereladáson?
Kik provokálták Szaddam Husszeint hogy megszállja és nyolc év hosszú háborúba taszítsa Iránt, és kik támogatták, és szerelték fel vegyi fegyverekkel városaink és népünk ellen?
Kik használták a rejtélyes szeptember 11-i incidenst ürügyként Afganisztán és Irak megtámadására – megölve, megsebesítve és elüldözve milliókat e két országban – azzal a végső céllal, hogy uralmuk alá vonják a Közel-Keletet és annak olajtartalékait?
Kik törölték el a bretton woodsi rendszert, és nyomtattak trilliárdnyi dollárt arany vagy egyenértékű pénz fedezet nélkül? E lépés világszintű inflációt okozott, s más népek gazdasági eredményeinek sarcolása volt a célja.
Mely ország katonai kiadásai haladják meg évente a 10 milliárd dollárt, mely több mint a világ összes többi országának katonai kiadásai együttvéve?
Mely kormányzat a legeladósodottabb a világban?
Kik uralják a világgazdaság döntéshozó intézményeit?
Kik a felelősek a világgazdasági recesszióért, és hárítják a következményeket Amerikára, Európára és a általánosan az egész világra?
Mely kormányok készek bármikor bombák ezreit más országokra zúdítani, de mérlegelnek és haboznak egy falat ételnek segélyként az éhínség súlytotta Szomáliába, vagy a világ más részébe küldése előtt?
Kik uralják a Biztonsági Tanácsot, mely látszólag azon feladattal bír, hogy őrizze a nemzetközi biztonságot?
Még több tucat hasonló kérdés van, s a válaszok nyilvánvalóak.
A nemzetek és kormányok többségének világszerte semmi szerepük nem volt a jelenlegi globális krízis kirobbantásában, és tulajdonképpen maguk is áldozatai ezen irányvonalnak.
Világos, mint a Nap, hogy ugyanazok a rabszolga tulajdonosok és koloniális hatalmak, amelyek egykoron szították a két világháborút, és széleskörű szenvedést káoszt okoztak azóta is tartó messzeható globális hatásokkal.
Kedves Kollégák és Barátok!
Van-e valójában szakértelme és képessége ezen arrogáns erőknek a világ működtetésére és irányításra, vagy elfogadható-e az, hogy ők magukat a szabadság, demokrácia és emberi jogok kizárólagos védelmezőinek nevezik, míg katonai támadásokat intéznek, és megszállnak más országokat?
Virágozhat-e a demokrácia a NATO rakétáitól, bombáitól és ágyúitól?
Hölgyeim és Uraim!
Némely európai országban a holokausztot ürügyként használva még hat évtized után is váltságdíjat fizetnek a cionistáknak. Nem volna-e éppúgy kötelessége a rabszolga tulajdonosoknak és a koloniális hatalmaknak, hogy jóvátételt fizessenek az érintett nemzeteknek?
Ha a károk és veszteségek a rabszolgatartás idejéről valóban kompenzálásra kerülnének, mi történne a manipulátorokkal és a színfalak mögötti politikai erőkkel az Egyesült Államokban és Európában? Maradna-e szakadék az Észak és Dél között?
Ha az USA és a NATO szövetségeseinek katonai kiadásainak csak a felét arra használnák, hogy segítsen megoldani a gazdasági problémákat a saját országaikban, elszenvednék-e továbbra is a gazdasági válság tüneteit?
Mi történne, ha ugyanezen összeget szegény nemzeteknek bocsátanák rendelkezésére?
Mi jogosítja fel az USA-t katonai és hírszerzői támaszpontok százainak fenntartására szerte a világban, beleértve 268 bázist Németországban, 124-et Japánban, 87-et Dél-Koreában, 83-at Olaszországban, 45-öt az Egyesült Királyságban és 21-et Portugáliában? Jelenthet-e ez egyebet, mint katonai megszállást?
Nem ássák-e alá az említett támaszpontokon telepített bombák más nemzetek biztonságát?
Hölgyeim és Uraim!
A fő kérdés ezen hozzáállás kiváltó oka.
Az elsődleges okokat a politikai berendezkedés hiedelmeiben és irányvonalaiban kell keresni.
Olyan emberek gyülekezetében, akik a belső emberi ösztönökkel és alkattal ellentétben Istenbe, és az isteni próféták útjába vetett hit nélkül élnek, és a mennyei értékeket hataloméhségre és materializmusra cserélik.
Számukra csak a hatalom és a gazdagság számít, és minden támadást ezen baljós célok ellen kell intézni.
Az elnyomott nemzeteknek nincs reményük, hogy visszaállítsák vagy megvédjék a legitim jogaikat ezen erők ellenében.
Ezen erők saját haladásukat és virágzásukat mások szegénységén, megalázásán és elpusztításán keresztül próbálják megvalósítani.
Felsőbbrendűnek tekintik magukat másokkal szemben, különleges előjogokat és engedményeket élvezve. Nincs tiszteletük mások iránt, és könnyedén sértik más népek és kormányok jogait.
A megfélemlítés eszközével magukat minden kormány és nemzet vitán felüli őrzőjének kiáltják ki, fenyegetőzéshez és erőhöz folyamodnak, visszaélnek a nemzetközi folyamatokkal. Egyszerűen felrúgnak minden nemközileg elismert szabályozást.
Ragaszkodnak életvitelük és hiedelmeik másokra erőltetéséhez.
Hivatalosan is támogatják a rasszizmust.
Katonai beavatkozással gyengítenek meg országokat, és elpusztítják az infrastruktúrát, hogy kifoszthassák erőforrásaik mindnyájuk kiszolgáltatottabbakká tételével.
A gyűlölet és ellenségeskedés magjait vetik el különböző nemzetek fiai és más célok felé törő emberek közt, hogy meggátolják őket céljaik, a fejlődés és haladás beteljesítésében.
Minden kultúrát, identitást, életet, értéket és más nemzetek vagyonát és értékeit, nőket és gyerekeket, családokat egyaránt feláldoznak világuralomra törésük érdekében, és hogy rabszolgasorba rabságba taszítsanak másokat.
Képmutatást és megtévesztést engednek meg magunknak, hogy biztosítsák érdekeltségeiket és hatalmi céljaikat. Drogkereskedelem, ártatlan emberek megölése megengedhető sátáni céljaik érdekében. A NATO jelenlét ellenére a megszállt Afganisztánban a tiltott drogok termelésében drámai növekedés következett be.
Nem tűrnek kritikát, és ahelyett, hogy a szabályszegéseik okairól érveket és okokat mutatnának be, mindig a felperes szerepébe helyezkednek.
Az imperialista médiahálózatuk segítségével, mely a kolonializmus befolyása alatt áll, mindenkit fenyegetnek, aki kétségbe vonja a holokausztot, és a szeptember 11-ét követő szankciókat és katonai lépéseket.
Tavaly, amikor egy tényfeltáró csoport általi átfogó, a szerepet játszó rejtett elemeket is feltáró vizsgálat gondolata felmerült, és azt független kormányok szintén támogatták, úgy, amint a többség az USA-ban is, országomat helyezték inkább nyomás alá, és fenyegette az USA kormánya.
Ahelyett, hogy felállította volna a tényfeltáró csoportot, inkább megölték a fő elkövetőt, és a tengerbe dobták a holttestét.
Nem lett volna inkább ésszerű őt az igazságszolgáltatás elé állítani, és nyíltan kivizsgálni az eseményeket az incidens mögött, és feltárni a fő elkövetőt, és azonosítani a rejtett elemeket, és hogy ki biztosította a biztos teret a két repülőnek a világkereskedelmi központ ikertornyainak megtámadásához?
Miért nem volt szabad őt bíróság elé állítani, hogy azonosíthassa azokat, akik terrorista csoportokat állítottak fel, és háborút és szenvedést hoztak a régiónak?
Van-e titkosított anyag, amit titokban kell tartani?
A cionizmust egy szent eszmének tartják, vagy ideológiának, és minden kérdést ennek az alapjai és története iránt megbocsáthatatlan bűnként ítélnek meg. Ezzel szemben támogatják és megengedik a szentségtöréseket és káromlásokat hitek és más isteni vallások ellen.
Kedves Kollégák és Barátok!
Az igazi szabadság, igazság, méltóság jólét és tartós biztonság minden nemzet joga.
Ezen értékek egyikét sem lehet elérni a jelenlegi szakszerűtlen világ igazgatási rendszerre hagyatkozva, sem pedig arrogáns hatalmak és NATO ágyúcsöveinek közbeavatkozása által.
Ezen értékek csakis függetlenül, és egymás jogainak elismerése által érhetőek el, harmónián és együttműködésen keresztül.
Van-e bármi módja e világot szorongató problémák és kihívások megoldásának, a fennálló nemzetközi folyamatok és eszközök használatával, hogy elősegítsük az emberiség rég fennálló vágyát a béke, biztonság és egyenlőség elérésében?
Mindazok, akik megpróbáltak reformokat bevezetni miközben megőrizték a fennálló normákat és irányokat, rendre elbuktak. A Nem Elkötelezettek mozgalma, a 77-es Csoport és a 15-ös Csoport értékes erőfeszítései mindúgy, mind azon néhány prominens egyéné, akik ezzel próbálkoztak, mind képtelen volt alapvető változásokat hozni.
A világ irányítása és menedzsmentje alapvető változásokat tesz szükségessé.
Mit kell most tennünk?
Kedves Kollégák és Barátok!
Erőfeszítéseket kell tennünk, erős elkötelezettséggel és átfogó kollektív együttműködésben, hogy egy új tervet rajzoljunk fel, az emberi természet olyan legalapvetőbb elvei mentén, mint az egyistenhit, igazság, szabadság, szeretet, és a boldogság keresése.
Az egyesült nemzetek létrehozásának ötlete az emberiség egy nagy és történelmi érdeme marad. Ennek fontosságát meg kell becsülnünk, és képességeit a lehetséges legnagyobb mértékben fel kell használnunk nemes céljaink érdekében.
Nem hagyhatjuk a szervezetet, mely a nemzetek közösségének kollektív akaratát és törekvéseit tükrözi, hogy eltérjen legfőbb céljától, és a világhatalmak kezére játsszon.
Megfelelő talajt kell kialakítanunk, mely biztosítja a nemzetek kollektív részvételét egy olyan erőfeszítésben, mely a tartós békét és biztonságot szolgálja.
Megosztott és kollektív világirányítást kell elérni, ennek valódi értelmében, melynek a nemzetközi jogban őrzött alapelveken kell alapulnia. Az igazságosságnak kell minden nemzetközi döntés és cselekedet alapjaként szolgálnia.
Mindnyájunknak el kell ismernünk a tényt, hogy nincs más mód, mint a világ kollektív irányítása, hogy a jelenkorbeli rendellenességek, elnyomás és diszkrimináció világszerte megszűnjön.
Ez valóban az egyetlen út az emberi társadalom prosperitása és jóléte felé, egy megalapozott világos igazság.
Ennek a fenti igazságnak elismerése mellett meg kell jegyeznünk, hogy ez nem elég! Továbbiakban is hit kell e célban, és semmilyen erőfeszítést nem szabad sajnálni e cél megvalósításától!
Kedves Kollégák és Barátok!
Egy megosztott és kollektív irányítása világunknak és legitim joga minden nemzetnek, és mi, mint képviselőik, kötelesek vagyunk megvédeni jogaikat! Bár némely hatalmak folyamatosan próbálkoznak minden kollektív együttműködést hirdető nemzetközi erőfeszítés meghiúsításával, nekünk a kitűzött cél, a kollektív együttműködésben irányított világ céljának elérésébe vetett hitünket csak erősítenünk szabad.
Az ENSZ-et azért hozták létre, hogy lehetővé tegye minden nemzet számára a nemzetközi döntéshozó folyamatban való részvételt.
Mind tudjuk, hogy ezen célt az ENSZ még nem teljesítette irányításának felépítése és működési módja miatt.
A Biztonsági Tanács összetétele igazságtalan és egyenlőtlen. Ezért az ENSZ átszervezése és megváltoztatása kell legyen a közgyűlés által megoldandó legalapvetőbb követelése a nemzeteknek.
A tavalyi évi ülés során kihangsúlyoztam ezen probléma fontosságát, felszólaltam ezen évtized a megosztott és kollektív globális irányítás évtizedévé nyilvánítása mellett.
Most szeretném felvetésemet megismételni, és biztos vagyok abban, hogy nemzetközi együttműködéssel a világ elkötelezett vezetői és kormányai az igazsághoz való erős ragaszkodással, az összes többi nemzet támogatásával, mihamarabb megépíthetjük e fényes közös jövőt.
Ez a mozgalom nyilvánvalóan az egyedüli helyes út mely az emberiségnek a szebb jövőt megnyugtatóan biztosíthatja.
E jövő akkor épül majd meg, mikor az emberiség az isteni próféták és az igazak útján kezd járni, al-Mahdi Imám vezetésével, – az emberiség Végső Megváltója és minden isteni küldöttek és vezetők és a mi nagy Prófétánk igaz generációjának örököse.
Egy felsőbbrendű és ideális társadalom létrejötte egy olyan tökéletes emberi lény érkezésével, aki igazán és őszintén szereti az összes embert Isten egy garantált ígérete.
El fog jönni Jézus Krisztussal, hogy vezesse a szabadság és igazságszeretőket, hogy eltöröljék az elnyomást és diszkriminációt, és hirdessék a tudást, békét, igazságot, szabadságot és szeretet világszerte. Minden egyes ember számára megadja világ összes szépségét és minden jót, ami boldogságot hoz az emberiség számára.
Ma a nemzetek nem ébredtek fel, és a tömegek tudatosságának növekedésével többé nem adják meg magukat az elnyomásnak és diszkriminációnak.
A világ ma minden eddiginél inkább szemtanúja lehet a széleskörű ébredésnek az iszlám világban, Ázsiában, Európában és Amerikában, Mindezen mozgalmak folyamatosan terjesztik szellemiségük és befolyásuk, hogy az igazság szabadság és a jobb holnap létrehozásának lehetőségét keresve.
Hatalmas nemzetünk készen áll, hogy más nemzetek kezét fogva meneteljen e gyönyörű úton, az emberiség közös vágyaival összhangban.
Üdvözöljük egymást szeretettel, békével, igazsággal, tudással és a fényes jövő várja az emberiséget.
Mahmud Ahmadinezsád – New York, 2011. szeptember 22.Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!
Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
2. GÉPEM KFT-BONTÓKALAPÁCS javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártása. Gépkölcsönző.
► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, alkatrészek gyártása, beszerzése, bontótüske gyártás, gépkölcsönző
bontokalapacsjavitas.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
5. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
7. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
9. A földrajz
► .
foldrajzkrisz.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
12. Számítástechnika, Informatika
► Minden ami Computer! Nick Rivers Informatikai oldala
nickrivers.hupont.hu
13. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás
► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.
zsilippa.hupont.hu
14. bubuvicc-a válogatott viccek lapja
► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!
bubuvicc.hupont.hu
15. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
16. Foci a legjobb:D
► Ez egy teszt honlap!A cél az hogy mindenki lássa nem olyan nehéz egy ilyn kezelése!
simancsabi.hupont.hu
17. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!
► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!
cirkomester.hupont.hu
18. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
20. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
21. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
22. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
23. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
25. Új háztartási és műszaki cikkek , forrasztási ,szervizelési segédanyagok
► Ön a legjobb helyen jár ahhoz, hogy jó minőségű, ÚJ, de olcsó műszaki és háztartási cikkekre találjon. Valamint Olasz gyártmányú , jó minőségű és mégis olcsó kenő- , paneltisztító- , levegő- , cimke eltávolító-sprayt , stb... , rendelhessen .
olcso-muszaki-cikkek.hupont.hu
26. Szigetüzemű napelemes rendszerek tervezése,telepitése,beüzemelése
► Cégünk napelemek,napelemes töltésvezérlők,tiszta szinusz inverterek,napelemes csatlakozók,ciklikus üzemű akkumulátorok és napelemes kiegészitők forgalmazásával és szigetüzemű rendszerek tervezésével,beüzemelésével foglalkozik
pitvill.hupont.hu
27. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
28. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
► Tudj meg mindent kedvenc filmedről sztárodról és kedvenceidről!!!
mkittib.hupont.hu
31. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
32. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
33. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
34. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
35. BonitArt
► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.
bonitart.hupont.hu
36. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
37. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
38. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
39. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
40. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
41. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
42. BÚTOR SZERELŐ asztalos GYORS SZERVIZ 06209884170
► Bútorszerelés,bútorjavítás,bútorépítés! Asztalos karbantartás 0-24. Lapraszerelt bútorok összeállítása. Törött ágyak,rekamiék,kanapék javítása. Tolóajtók, fiókok beállítása NON - STOP.
butorszerelosos.hupont.hu
43. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
44. BAKONYI KEMENCÉSHÁZ BAKONYBÉL Szállás Bakonybélben,Bakonyi vendégház ,
► Szállás, Vendégház,Utazás ,Kikapcsolódás mob.: 30/494-6985 www.szallasinfo.hu/bakonyihaz
kemenceshaz.hupont.hu
45. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
46. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
47. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
48. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
49. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
50. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
52. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
53. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
girls-baby.hupont.hu
54. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ
► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye
szegediszallas.hupont.hu
55. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
56. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
57. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
58. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
59. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
60. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
61. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
62. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
63. Falfúró gyors szolgálat Bp. 06209884170
► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24
falfuro.hupont.hu
64. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► USSR PÁRTTAGOKNAK A hivatalos magyar kommunista honlap
the-communist-party.hupont.hu
66. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
67. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
69. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.
humanterapia.hupont.hu
71. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
► Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak.
tothfaforgacs.hupont.hu
73. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
74. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
75. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE
► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!
uralkodok.hupont.hu